Tom levágódott az öreg kanapéra, és hangosan fújta ki a levegőt. Épp akkor ért vissza Mitte-ből, ahol a délután és az este nagy részét töltötte festéssel. Bill is csatlakozott hozzá egy kis időre, hogy kávét vigyen neki, aztán ott maradt egy ideig. Tomnak tetszett, hogy Bill milyen intenzíven figyeli, mintha minden egyes mozdulatát meg akarná jegyezni. A beszélgetés  laza volt, és egyáltalán nem erőltetett, és akármikor Bill nevezni kezdett, Tom szíve nagyot dobbant a mellkasában, amitől picit el is pirult. De ezt inkább a hideg szélre fogta.

Tom már le sem tudta tagadni; beleesett Billbe, méghozzá nagyon keményen. Egyszerűen csak volt valami Bill tekintetében, ahogy égő intenzitással és nyílt csodálattal nézte őt, és ez melegséggel töltötte el belülről. Aztán, amikor Bill mosolygott, és felvillant az arca, az arany szemei pedig fénylettek… Tom képes lett volna elmerülni és belefulladni a folyékony aranyba, nem törődve, hogy feljön-e onnan valaha.

Igen, Tom bele volt zúgva, de nem volt benne biztos, hogy kimerje-e ezt mondani hangosan is, félve, hogy elrontja az egészet. Billnek nem mondaná el, nincs az az isten, de gondolkozott azon, hogy elmondja-e Andinak. Ő értett ezekhez a dolgokhoz, és talán jobb rálátása is volt a témához.

Biztos, hogy a barátja először teljesen meg lenne őrülve, amiért Tom egy másik férfihoz vonzódik, eddig el sem tudta képzelni. De szüksége volt valakire, akit beavathat a titkába, és Andreas volt a legjobb barátja.

De még várni kéne ezzel, gondolta Tom, ahogy a lakás csöndjét hallgatta. Az egy emelettel feljebb lévők, mint mindig, most is hangosak voltak, és az udvaron is voltak páran, mint mindig, de az ő lakásukban síri csönd volt.

Úgy tűnt, Andreas dolgozik, és az az ismerős görcs megint megjelent Tom gyomrában. Inkább nem akart erre gondolni, ezért úgy döntött, hogy kicsit rendet rak a lakásban, aztán utána talán csatlakozik a többiekhez az udvaron egy sör vagy egy cigi erejéig.

Az apró lakásban mászkálva összeszedte a hanyagul szétdobált cuccokat, közben pedig mosolygott magának. Nem volt sok, tényleg, mégis az otthona volt. A két apró hálószobában alig volt bútor, csak 1-1 matrac ami ágynak szolgált, és szekrény a ruháknak. Illetve, Andi szobájában volt csak egy öreg öltöző szekrény, amit az utcán talált. Ami Tom szobájában volt, azt nehezen lehetett szekrénynek nevezni, inkább csak falapokból összetákolt valami volt, amit a többi lakó segített neki összerakni. Ezen kívül, nem volt a szobájukban túl sok minden.

A hálószobákon kívül, egy apró fürdőjük volt, amit megpróbáltak használni annak ellenére, hogy a meleg víz nem volt. Volt egy sötét előszobájuk is, meg egy nappali és egy konyha egybeépítve. A kanapéjuk is valami újabb kidobott bútor volt, amit az utcán találtak. Eléggé le volt harcolva, de kényelmes volt. Az asztalt és az egyetlen széket egy másik itt lakó adta nekik, aki pár hónapja költözött el innen. A konyhát sosem használták mondjuk, tekintve, hogy áram az nem volt. De volt egy grillezőjük, azzal jól elboldogultak.

Nem volt olyan nagy szám, de néhány más lakáshoz képest az épületben, egész takaros volt, és legalább tiszta. Tom hajlamos volt egy kicsit rendmániás lenni, általában amikor Andi dolgozni ment, hogy elterelje a gondolatait.

Amikor a lakás már elég jól nézett ki Tom szemében, akkor szerette a régi, kopott gitárját pengetni, ami a megcsinált szekrénye mögött volt. Megnyugtató hobbi volt, de egy idő után erre is képtelen volt koncentrálni. A végén tehát kiment a többiekhez akik egy olajoshordóban rakott tűz körül melegedtek, söröztek, és cigiztek.

Ezeket a furcsa bajtársi kapcsolatokat szerette Tom a leginkább az életmódjában. Egyiküknek sem volt túl sok lehetősége, de amikor segítségre szorultak, mindig egymásra találtak. Mintha mind részei lettek volna ennek a nagy, kiterjesztett családnak, anélkül, hogy ismernék egymást.

A matracon forgolódva, Tom nem tudta elkergetni az érzést, hogy valami nincs rendben. Miután ismeretlen okok miatt felébredt, valahol álom és valóság között lebegve, képtelen volt leküzdeni a megérzést, hogy valami rossz fog történni.

A félálomból hirtelen felijedve kirázta őt a hideg. Egyszerre izzadt és fázott, mintha csak lázas lenne, de nem tudta megmagyarázni miért. Talán rémálma volt?

A nap még épp hogy csak elkezdett előbújni, de Tom tudta, hogy már nem fog tudni újra elaludni ezzel a félelmetes érzéssel, ami az egész testét átjárja.

Kibújt hát a takaró alól, kiment a konyhába, és öntött magának egy pohár vizet a tartályból, amit a konyhapult alatt tartottak. Az egészet egy nagy kortyként lenyelte, majd újabb pohárral öntött, de ezt már lassan itta, a madarak csicsergését hallgatva. Odament a koszos ablakhoz, és kinézett az udvarra. Köd volt, de látta, hogy az előző este gyújtott tűz elaludt. Néhányan, akik nem jöttek vissza a házba, még mindig ott feküdtek a földön elterülve, és hangosan horkoltak. Minden nap ugyanaz, gondolta Tom, és elmosolyodott.

A kellemetlen ébredése miatt úgy döntött, bemegy ellenőrizni Andreast. Mint mindig, valószínűleg most is korán reggel érhetett haza, Tomnak pedig szüksége volt rá, hogy lássa, hogy nem esett baja.

A szobája sötét volt, mert újságpapírral volt beragasztva az ablak, hogy az emberek ne lássanak be. Ez volt az első emelet hátránya, Andi szobája pedig pont az utcára nézett, ezért inkább teljesen befedte. De a tompa fényben is észre vette Tom egyből, hogy a matraca üres volt, és érintetlen tegnap este óta.

Tom gyomra ettől hirtelen kővé dermedt. Andreas nem jött vissza.

Bepánikolva szaladt a saját szobájába, kiszórt mindent a táskájából, és felkapta a telefonját, amit sosem használt, hogy kikeresse Andreas számát. Amint elindult a hívás, halk csörgést hallott a szomszéd szobából, Tom pedig hangosan felkiáltott félelmében és kétségbeesésében.

Andreas nem jött vissza, és a telefonja sincs nála.

Tom egész nap használhatatlan volt. Fel-le járkált a lakásban, céltalanul, és csendben aggódott. Már félig kint volt az ajtón, amikor rájött, hogy fogalma sincs hova menjen. Andreas munkahelye késő délutánig nem nyit ki, és nem ismerte egy kollégáját sem. Miután beismerte magának, hogy milyen keveset is tudott Andreas életéről, és felfogta, hogy értelmetlen lenne az utcán rohangászni a barátját keresve, inkább otthon maradt.

Az órák azonban csak múltak, Tom pedig egyre idegesebb lett. Minden apró zajra ugrott, remélve, hogy Andreas érkezett meg, de minden alkalommal csalódnia kellett. Végül már összeesett a kanapén a fáradtságtól, amit az aggódás okozott.

Miközben aludt, nem is hallotta, ahogy az ajtó kinyílt, és léptek közeledtek. Sokáig észre sem vette, hogy valaki más is van a szobában, amíg el nem kezdett körülötte legyeskedni. Nagyokat pislogott, hogy kitisztuljon az álmos látása, felnézett, és Andreas lágy, szürke szemeivel találkozott, és a kedves mosolyával.

Kellett neki egy pillanat, hogy felfogja, hogy Andreas tényleg ott volt, és nem csak odaképzelte, ez alatt pedig Tom csak bámult vissza rá. Ahogy végül tudatosult benne, hogy mi is történik, szó szerint felugrott és hatalmas ölelésbe rántotta Andreast, nem is törődve azzal, hogy a túl erős szorítása már fáj a srácnak. Végül Andi óvatosan elhúzódott, és Tom szemébe nézett, amik már meg is teltek könnyekkel.

- Neked is szia. – mondta a szőke. Próbálta elrejteni a cinizmust a hangjában, nem lett volna ugyanis szép dolog a sírás szélén álló barátunkon nevetni, ezért nagyon erősen koncentrált. Tomnak leesett az álla, képtelen volt egy hangot is kiadni, Andreas ezen a ponton pedig nem bírta már magát visszafogni, és halkan kuncogni kezdett.

- Nekem is hiányoztál? – próbálkozott, remélve, hogy a hangulat kicsit jobb lesz. Nagyon jól tudta, hogy Tom mennyire ideges szokott lenni, amikor utcára megy, és nagyon is rosszul érezte magát, amiért nem jött haza korábban, vagy nem próbált legalább hívni. De otthon hagyta a telefonját, a számok pedig nem voltak az erősségei, és fejből nem emlékezett Tom számára.

De ha őszinte akart lenni magával, Andi azért nagyon is jól tudta, hogy nem ez volt a fő ok, amiért nem hívta Tomot, egyáltalán nem. Egyszerűen csak túl jól érezte magát, és úgy röpült az idő, hogy észre sem vette. És mire feltűnt neki, addigra már elég késő volt ahhoz, hogy hívni próbálja, ezért egyből hazajött.

- Hol a faszban voltál?! – szólalt meg végül Tom, amint összeszedte minden erejét. – Van ötleted arról, hogy mennyire aggódtam? Még csak a kibaszott mobilod sem vitted magaddal! Ne merj még egyszer így rám ijeszteni, megértettél?

Meglepődve a hirtelen kirohanástól, és hatalmas bűntudattal, Andi a földet bámulta, nem akart Tomra nézni. Igen, igen, pontosan tudta hogy érez Tom. Bólintott, és az ajkait harapdálta szégyenében, majd felnézett a barátjára.

Tom szinte zihált, ahogy próbálta visszafogni a felgyülemlett dühöt, amit az aggódás okozott, maga mellett pedig ökölbe szorította a kezét. Sosem ütné meg Andit, ezt mindketten nagyon jól tudták, de egy pillanat erejéig Andreas megijedt, hogy most talán mégis. Nem ez lett volna az első alkalom, hogy valaki, akiben bízott, átverné.

- Nagyon sajnálom, többet nem fog előfordulni. – mondta teljesen őszintén. Így is gondolta.

Hangosan fújta ki Tom a levegőt, és ezzel hagyta is, hogy a mérge is elszálljon, a vállai leereszkedtek. Hirtelen nagyon fáradtnak érezte magát, és visszadőlt a kanapéra. Andreas egy darabig állva maradt, majd csatlakozott hozzá, óvatosan Tom vállára döntve a fejét.

Tom egy karjával átölelte a szőke vállát, és már is nyugodtnak érezte magát. Andi ott volt, és látszólag sértetlenül, ennél többre pedig nem is vágyott.

- Szóval akkor végülis hol voltál? – kérdezte egy kis idő után. Félig csukva volt a szeme, de észrevette a mosolyt, ami Andi arcára kiült.

- Lett egy új barátom.

A munkát hamar befejezte, de egy ideig ott maradt még, és próbált néhány kuncsaftot összeszedni a báron belül. Jobban szerette ezt, mint ténylegesen az utcán lenni és ott várni az emberekre, hogy megközelítsék. Ez a pasi például odabent szólította le, Andreas pedig úgy látta jó üzlet le. De nem volt elég óvatos, elfogadott egy italt a férfitól. Akkor kezdett minden rossz lenni.

Kellett neki egy kis idő, mire észrevette, hogy drog volt benne, de akkor már el is ment a bárból azzal a vadállattal. Alig mentek pár métert, amikor a látása elmosódott, a testét pedig érezte, ahogy lebénul. A férfi durván belökdöste egy sikátorba, és hiába próbált védekezni, a férfi már teljesen rajta volt. Persze, abból élt, hogy a testét árulta, de ez nem jelentette azt, hogy lazán hagyta volna, hogy bedrogozzák és kihasználják!

Próbált kiabálni, de hamar elcsendesítette egy ütéssel, és befogta a száját. A végtagjai már alig működtek, és minden próbálkozásával csak újabb ütéseket kapott, tehát mind hiábavaló volt. Inkább azt a fájdalmas módszert választotta, hogy nyugton maradt.

Andreas elmondta Tomnak, hogy már ott állt, hogy majdnem feladta, és akaratlanul is engedelmeskedett a férfi erőszakosságának, amikor jött a megmentője.

Tom pár pillanatokkal ezelőtt abbahagyta a légzést. A düh olyan erővel söpört rajta végig, hogy alig tudta bent tartani. Úr isten, meg akarta ölni a pasit! De végül nem kellett.

Ez a pasi a semmiből jött elő, és könnyen lerángatta a beteg férfit Andreasról, aztán szinte péppé verte. Ezen a ponton a szőke már annyira nem volt magánál, hogy semmire nem tudott koncentrálni, és amikor a megmentője megkérdezte, hogy jól van-e, bólintani és képtelen volt. Ezután minden homályos volt.

Valamikor, az éjszaka közepén, egy ismeretlen ágyban ébredt fel, a megmentője pedig egy székben szunyókált nem messze tőle. Pár pillanatig a férfit tanulmányozta, hogy megbizonyosodjon, hogy találkozott-e vele valaha, de nem tudta beazonosítani. Amikor a férfi álmában mocorogni kezdett, lassan kinyitotta a szemeit, és azt látta, hogy Andreas már ül az ágyban, és érdeklődve bámulja.

- Hé, fent vagy! – mondta szomorúan mosolyogva. Andreas csak bólintott.
- Sajnálom, nem tudtam hol laksz, és annyira ki voltál ütve, hogy nem tudtalak megkérdezni. Nem láttam más megoldást, csak hogy elhozzalak a saját lakásomba.
Andreas megint bólintott, és tompa nyomást kezdett érezni a fejében.
- Hogy vagy? – kérdezte a férfi aggódó arccal.
- Jól. – hangzott a rekedt válasz. A férfi odanyúlt az ágy mellé rakott pohár vízért, majd odanyújtotta Andreasnak, aki hálásan el is fogadta.

Végül kiderült, hogy a férfi kidobóként dolgozott egy bárban, ami nem messze volt Andreas munkahelyétől, és így látta a szőkét. Már sejtette, hogy Andreas miért volt az utcán, de amikor be kellett vallania, Andreas szégyenében elvörösödött. Nem szerette, amikor az emberek tudták, nem volt rá túl büszke. Szerencsére, nem kioktatást kapott, csak annyit, hogy veszélyes odakint, és óvatosabbnak kéne lennie.

Andreas csak bólintott, tudván, hogy a férfinak igaza van, és még jobban zavarba jött a szituáció miatt, amiből ki lett mentve. Magát hibáztatta, hogy ilyen hülye és figyelmetlen volt.

A férfi nagyon aggódott, még egy kicsit sem ragadt le a tényen, hogy Andreas önmagát árulta, ez pedig a szőkét kicsit megnyugtatta. Andreas hamar vissza is aludt, a drogok ugyanis még mindig bent voltak a szervezetében.

Később reggeli illatára, és a konyhából jövő dúdolgatásra ébredt.

Andreas csillogó szemmel mesélte, hogy a férfi milyen kedves volt, és hogy mennyire nem akart eljönni tőle, ezért nem tette. A nap nagy részét ott töltötte, amíg a férfi takarította a lakását, néha-néha pedig szünetet tartott, és együtt beszélgettek a kanapén ülve. Andreas elmondta Tomnak, hogy milyen rendes volt, Tom pedig nevetni akart, hogy a barátja már most mennyire odavan a férfiért, de inkább elnyomta.

Újra és újra bocsánatot kért Andreas, és elmondta, hogy ha eszébe jutott volna hívni Tomot, azonnal megtette volna, de nagyon jól érezte magát Michaellel, ezért nem tette.

Tom elmosolyodott, és azt mondta nincs gond. Nagyon örült, hogy új barátot talált magának. Nem volt túl gyakori, hogy tényleg szimpatikus volt neki valaki, akinek tetszett Andi, de aki képes volt szétverni valakit érte, az Tom értelmezésében már jót jelentett. Nem is beszélve arról a mosolyról, ami Andreas arcán volt, csak a neve hallatán. Ez volt a legjobb; ahogy Andi szemei elmerengtek, álmodozva. A szőke teljesen a hatása alá került.

Hirtelen ekkor eszébe jutott a saját története, és mosolyognia kellett. Mindketten úgy viselkedtek, mint egy pár hülye kis szerelmes tinédzser, nem? Ezt észrevéve úgy döntött, hogy ennél nincs is jobb alkalom, hogy beavassa Andreast is.

- Szóval, öm… - kezdett bele, Andi figyelmét visszaszerezve, ugyanis pár percig mindketten elkalandoztak. – Megismertem valakit.
- Tudom. – nevetett fel Andreas, Tom pedig teljesen le volt sokkolva.
- Mi? Te tudtad?! – kiáltott fel csodálkozva. Tényleg ilyen átlátszó lett volna?
- Hát, elég sokszor kikapcsoltál az utóbbi időben, és sejtettem, hogy csaj van a dologban.
Persze, hogy Andreas azt gondolta, hogy nőről van szó. Tom nagyot nyelt, hogy felvilágosítsa a barátját.
- Nem lány.
Andreas a homlokát ráncolta, és már épp kérdezni akarta, hogy ez mit is jelentsen, aztán hirtelen rádöbbent, és csodálkozva elkerekedtek a szemei. Ez egyáltalán nem az volt, amire számított.
- Hanem egy srác. – jelentette ki tényszerűen, Tom pedig bólintott, zavartan elkapva a tekintetét, várva, hogy Andreas kiakadjon. De nem történt.
- Wow, nem gondoltam volna. – mondta helyette egyértelműen döbbenten.
- Én sem. – rántotta meg Tom a vállát. Ez volt végülis az igazság.
- Szóval – folytatta Andi – Ki ő?
- Emlékszel, amikor mondtam, hogy valaki meglátott, amikor a belvárosban festettem?
Andreas szemei felcsillantak, ahogy leülepedtek benne a szavak.
- Az ő volt?! – kérdezte izgatottan. – Tudtam, hogy van valami, amikor erről beszéltél. Basszus, így már mindent értek!
Tom nevetni kezdett. Ő is emlékezett, hogy szándékosan titkolózott, de csak azért, mert azt hitte, hogy sosem fog újra találkozni a férfival. Aztán elmesélte a találkozásukat, és ahogy, anélkül, hogy észrevenné, belezúgott a pasiba.
- És alig ismerem! – kiáltott fel, reménytelenül az égbe dobva a kezeit.
Andreas elnevette magát, és azt mondta, hogy ez nem számít, csak türelmesnek kell lennie egy darabig, és várnia kell.

Jó érzés volt elmondania végre valakinek, és Andreas is örült, hogy ő tudta meg először Tom újonnan felfedezett biszexualitását. Szóval, Tom mindent elmondott a fekete hajú szépségről, és végül azt is elárulta, hogy következő pénteken egy partira is meg lett hívva.

Na, ettől már Andreas is kiakadt, Tomnak pedig nevetnie kellett a kirohanásán.

- Miért nem ezzel kezdted?! Oh, Tom, el kell mennünk vásárolni!
- Milyen pénzből? – nyögött fel Tom. Nem szeretett felesleges dolgokra költeni.
- Oh, tudom, hogy van valahol dugipénzed. – jelentette ki Andreas szigorú tekintettel. – És jól kell kinézned a randin. Nem mehetsz úgy oda, mint valami csöves.
A szavaiban már lehetett érezni, hogy ez a végleges álláspontja, de Tom mégis próbált tiltakozni.
- De hát az vagyok Andreas, vagy legalábbis annyira közel állok egy csöveshez, amennyire csak lehet.
Andreas sértődötten nézett rá. Elvégre, ugyanabban a csónakban eveztek.
- Ez nem azt jelenti, hogy úgy is kell kinézned. Nem fogom hagyni, hogy leégesd magad azzal, hogy festékes nadrágban meg kapucnis pulcsiban jelenj meg.
Tom nem gondolkozott még ezen. Természetesen nem ezt tervezte, de az igazság, hogy nagyjából ennyije volt, tehát nem állt volna messze ettől.
- Rendben. – adta be végül a derekát. – Elmegyünk vásárolni. De semmi puccos volt. És nem fogok egy teljesen új szerelést venni, van normális nadrágom, nem kell új. Oké?
Andreas elvigyorodott.
- Megegyeztünk.